Zseniális filléres lámpabúra
Zseniális filléres lámpabúra

Korábban már írtam az IKEÁ-hoz fűződő bensőséges kapcsolatomról, ami a mai napig meghatározza a legtöbb lakberendezési döntésemet, és bár a tavaly augusztusi beköltözésünk után sok csalódás ért etéren, még most is szerelembe tud ejteni egy-egy eldugott, de megtalált, egyszerű de mégis nagyszerű…

Formabontó szappantartó
Formabontó szappantartó

Már csak olyan apróságok hiányoznak a mini fürdőszobánkból, mint a szappantartó. Ez valójában nem egy meghatározó része a fürdőszobának, már ha nem akarjuk, hogy az legyen. Én azonban pár éve belefutottam egy blogon álmaim szappantartójába, amit a tulajdonosa maga készített egy whiskys üvegből, így…

A tervezés
A tervezés

Ez a második alkalom, hogy a saját otthonom megtervezése előtt állok. Legutóbb 7 éve az első lakásom megtervezésénél az alábbi módon haladtam, és nem bántam meg. Persze szerencsére elkövettem hibákat is, amiknek köszönhetően most, a második otthon még tökéletesebbnek…

Az alapok
Az alapok
látványtervek, tervrajzok

Pár hete letettük a foglalót egy sorházra. A ház a 16. kerületben, a Honfoglalás lakóparkban fog megépülni, előre láthatóan ősz végére.   Az alaprajz (alsó és felső szint):         A következő év feladata lesz, hogy a fenti tervekből élhető otthon legyen.  …

süti beállítások módosítása