Teakonyha

Fotók az építkezésről

A mi házunk

2016. április 06. - Mezei Petra

Bár a blog eredetileg azért jött létre, hogy bemutassa a házunk megépülésének folyamatát, eddig erről nem sok szó esett. Ennek az az oka, hogy egy építkezés alatt az ember soha nem érzi azt, hogy "na, ez a munkafázis akkor kész van". Minden éppen folyamatban van, és ha már nem, akkor is valami apróság mindig akad, ami miatt még nincs kész.

Ez most sincs másként, azonban már kezdjük látni a végét, és ennek örömére szemezgettem kicsit a régi fotók és a tavalyi naptáram bejegyzései között, hogy lássuk - egyelőre csak nagyon nagy vonalakban - hogy is telt az elmúlt egy év.

2015. április

Bár az előszerződést decemberben írtuk alá, áprilisig kellett várnunk, hogy történjen valami a ház "hűlt helyén". Ránézésre csak kicsit megbolygatták a földet, de mi ettől teljes extázisba estünk. Ennek bizonyítéka, hogy nagyjából húsz fotóm van erről a puszta kis földterületről (és még húsz, ahogy pózolunk előtte :).

2015-04-25_13_46_24.jpg

2015. május

Miután május végén végre megkaptuk a "jogerőt", meglepő gyorsasággal indult meg az építkezés. Május elején kis földkupacok jelentek meg mindenhol, júniusra pedig már megvolt a házunk alapja. Mindenki jó előre figyelmeztetett minket, hogy ilyenkor borzalmasan kicsinek látszik még a felhasználni kívánt terület, így mi hatalmasnak láttuk. :) 

2015-05-17_19_34_12.jpg

2015-06-06_18_45_15.jpg

2015 nyár

A június nem csak azért volt különleges, mert ekkor láttuk meg az első téglákat a házból, hanem mert hosszú huzavona utána ekkor sikerült aláírnunk az adásvételi szerződést is (és ekkor ért minket a meglepetés, hogy ha majd költözünk, már nem ketten, hanem hárman tesszük ezt).

Ebben a fázisban ébredtünk rá, hogy mi tulajdonképpen semmit nem tudunk a házépítésről. Nézegettük a falakat, és közben vakargattuk a fejünket, hogy "ennek vajon ilyennek kell-e lennie". Zavarunkat egy műszaki ellenőr megbízásával orvosoltuk, ami remek befektetésnek tűnt. 

2015-07-12_19_56_50.jpg

2015-09-09_18_36_51.jpg

2015 ősz

Felkerült a tető! De ami még ennél is fontosabb volt, elkezdték építeni a belső falakat. Mivel hamar csatlakoztunk a projekthez, sok mindenbe beleszólhattunk. Kértük például, hogy fordítsák meg a lépcső irányát, eltologattunk pár falat, kisebb ajtókat kértünk a szobákra és az alsó mosdóba beimátkoztunk egy zuhanyzót.

dscf7726.JPG

2015 tél

Nagy lépéseket tettünk a lakhatóság felé: Fűtés, víz, áram, nyílászárók! És a külső szigetelés is elkezdett felkerülni a házra. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a nagy "CSOK balhé" is, ami rengeteg reményt ébresztett, aztán zúzott szét.

img-1450710047644-v.jpg

 2016 tavasz

Most tartunk a szépülés szakaszában, megkapta a ház a színét és belül is kezdenek elsimulni a dolgok. Ezzel együtt jár az is, hogy kezd kiderülni, mi az, amit valahogy másként kellett volna. Ilyen például a nappali közepén álló csúf lépcsőkorlát, amit most épp próbálok eltüntetni valahogy.

Számomra most fognak kezdődni az igazi izgalmak: burkolatok, elrendezések és berendezések... hmmm...

image-561a6abb82809c4ce9f0179fe3a007498e5ef58cfa0568d80ac391d6d8404ff9-v.jpg

 image-a1314f417ec423bdbaf8ab5903f9e276e35cfdb0299443f84d07c60dc685fe7e-v.jpg

image-b39745a0e5c0872d7ed353ae96c04830c42503530c1cf1b4603d079dde37fcca-v.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teakonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr238573098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.