Annyi épületben megfordulunk! Nap mint nap építményekből építményekbe járunk, és legtöbbször észre sem vesszük őket.
De van néhány, ami valahogy megragad. Van benne valami - mondjuk, valami plusz, ami túlmutat betonon, téglán... manapság főleg gipszkartonon.
Hadd mutassak most egy ilyet Pomázról, a Tiszolczy telepről.
Tégla, beton és persze lambéria, minden mennyiségben, ami képes visszaröpíteni gyerekkorunk balatoni nyaralásaihoz, vagy éppen a nagynéniknél és nagybácsiknál töltött hétvégékhez.
Nagyvonalú terek, 280, néhol 290 centiméteres belmagasság. És persze a felismerés, hogy minden helyiségben kötelezően különbözőnek kell lennie a padlóburkolatnak (a küllemének, és a magasságának is!)
Mindezek mellett ordít róla minden még épeszű, kiskorúakat nevelő, teljes munkaidőben dolgozó, rendkívül véges pénzkészlettel rendelkező ember egyik legnagyobb félelme - egyetlen szó: FELÚJÍTÁS.
Mégis... Talán csak a gyerekkor gondtalan emléke, vagy a manapság építményben alig tapasztalható beton töménytelen, biztonságot adó jelenléte... de van "valami" ebben a házban is.
Máskülönben nem vettük volna meg.
Érzékenyebb idetévedőknek előre jelzem: Óvatosan! Hamarosan felújítási bejegyzések érkeznek.
De addig is, időzzünk még kicsit a 70-es években :
És a végére - a Műszaki Anyag és Gépkereskedelmi Vállalat jóvóltából - egy nosztalgiabomba:
Ha olvasnál még tovább, írtam ám egy könyvet is:
https://bookline.hu/product/home.action?_v=Mezei_Petra_Mint_a_homokszemek&type=22&id=320589
