Most komolyan, fekete konyha?

Az első saját konyhánkat az IKEÁ-ban vettük. Mesés fehér konyha volt (leánykori nevén Kroktorp törtfehér), tölgy munkalappal, fehér kerámia mosogatóval (Domsjö). Gyönyörű volt, és én imádtam, csak az volt a baj, hogy a vele töltött 7 évből 5 évig alig voltak ajtók a szekrényeken.

A felújítás után ugyanis - üres zsebbel - úgy döntöttünk, megvesszük a konyha vázát és ami feltétlenül szükséges a használatához, aztán majd szép lassan, minden hónapban veszünk hozzá 1-1 ajtót, ami a legdrágább része volt ezeknek a konyháknak. Aztán hirtelen eltelt 5 év.

Idén, felvértezve a megszokás jelentőségéről szerzett hasznos tapasztalattal, az első utam határozottan az IKEA egyik legolcsóbb fehér konyhabútora felé vezetett, miközben azt mantráztam magamban, hogy "válassz olyat, amit még ebben az évtizedben be is tudsz fejezni".

Gyorsan meg is találtam a kiszemelt darabot. Láttam magam előtt fehér csempével, fa hatású padlóval, néhány izgalmas kiegészítővel, fa munkalappal, szép fogantyúkkal, és nagyon jól nézett ki. Aztán gyanútlanul megfordultam, és ott volt!

1bbcf2283632611d-299clintonst1602web.jpg

http://www.greyandscout.com/2014/05/brooklyn.html#more

 Egy mesés fekete konyha! Egyszerre volt különleges és teljesen természetes. Modern és hagyományos. Egy fantáziadús fikció és a kőkemény valóság. És mindeközben annyira szerethető!

59f534bf4eb322a8-299clintonst1621web.jpg

http://www.greyandscout.com/2014/05/brooklyn.html#more

Szeretem a fekete színt, sőt, szerintem a legtöbb enteriőrre jó hatással lenne, ha valamivel több fekete kiegészítő lenne benne, mint általában. De mégis, fekete szekrényt egy 6 nm-es konyhába? Nagy dilemma...

konyha03_2.jpg

http://maison.blog.hu/2014/11/09/5_otlet_kreativ_konyhai_tarolashoz

...és nagy kihívás is, mert egy fehér konyhát nem könnyű elrontani, mindig világos, kellemes, de ahogy a témában keresgéltem, azt láttam, hogy a feketével nagyon mellé lehet fogni. Amilyen gyönyörű tud lenni, annyira sötét és komor.

Még szerencse, hogy valószínűleg lesz megint úgy 5 évem, hogy átgondoljam :).

20134_nkro03a_01.jpg

http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/categories/departments/kitchen/roomset/

A bejegyzés trackback címe:

https://teakonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr757084567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása