A lépcső - szükséges rossz vagy a határtalan kreativitás szobája

Még nem laktam olyan ingatlanban, amely kizárólagosan birtokolt volna egy lépcsőt, így nagyon izgalmas tény számomra, hogy ha minden jól megy, nemsokára rendelkezem majd eggyel.

Ha eltekintünk attól, hogy a világban milyen gyönyörű lépcsőcsodákkal lehet találkozni, amelyek önálló belsőépítészeti, de olykor már-már művészi életet élnek, elmondhatjuk, hogy nem könnyű kihasználni ezt a "helyiséget". Nem tudok őszinte hálával tekinteni a gravitációra, ha arra gondolok, hogy a lépcső által elfoglalt értékes négyzetméterek akár a fürdőszobát is gazdagíthatnák, vagy éppen a kamrát.

Azonban ha elszakadunk a klasszikus értelemben vett "hasznos helykihasználás" szabályaitól - merthogy a lépcső ilyen tekintetben a fel-le haladás biztosításán kívül másra nem alkalmas - akkor egy olyan területet kapunk, amin minden kreatív vagy akár őrült ötletünket kiélhetjük. Itt nem kell figyelnünk, hogy tágítsuk a teret, vagy hogy olyan színeket használjunk, amik tartósan kellemes érzetet keltenek. Itt csak áthaladunk, lehet bármilyen.

A lépcsőfokok lehetnek akár szivárvány színűek, de írhatunk is rájuk üzenetet a felfelé igyekvők számára. (A Corvinus Egyetem lépcsői például az éppen elégetett kalóriák számolásával motiválják a liftet elkerülő diákokat.) A lépcsőház falát plafonig telerakhatjuk plakátokkal vagy képekkel. Az már csak hab a tortán, hogy egy lépcsősor megvilágítását nehéz unalmasan megoldani.

Olyannyira sok a lehetőség, hogy a végén nem a lépcsőre pazarolt négyzetmétereket fogjuk sajnálni, hanem hogy csak ennyi van belőle.

cc1f403527ceb1f58930c6c694de30f9.jpg

https://www.pinterest.com/pin/568579521679586750/

img_0317.jpghttp://www.buknola.com/tag/tapis-escalier/

lepcsoburkolat.jpg http://stilblog.hu/2011/06/27/latogatoban-ozzyeknal/

wonderful-transitional-staircase-with-floor-tiles-stairs-for-artistic-accent.jpghttp://www.bien.hu/otthon-es-szorakozas/lakberendezes/dekoralj-mozaikokkal-13-csodalatos-dekoracio-mozaikbol/115775

contemporary-staircase.jpghttp://www.designsponge.com/2012/11/before-after-salvaged-home-renovation.html

traditional-staircase.jpghttp://www.simplybeautifulhouse.com/2012/09/photo-gallery-wall-up-stairs.html 

post_143131_20131010183917.jpghttp://www.urban-eve.hu/2011/06/03/ilyen-az-idealis-1-zona/

 modern-staircase-bookcase-library-decor-remodel-inspiration.jpghttp://kawaiitwinkle.blogspot.hu/2014/05/duplex-house-staircase-designs.html

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teakonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr507301431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása