Thonet - a székek Audrey Hepburnje

Ha megkérdezném magamtól, hogy a stílusbeli kiművelésem legfogékonyabb időszakában, vagyis a 80-as és 90-es években mit jelentett nekünk, egy Magyarországon élő alsó-középosztálybeli családnak, a lakberendezés, viszonylag gyorsan eljutnék a válaszig, vagyis hogy semmit az égvilágon.

Akkoriban az otthonunk berendezési tárgyait kizárólagosan a használhatóság és az ár határozta meg, és még ez volt a jobbik eset, mert ha két azonos mértékben használható, azonos árú bútor vagy burkolat közül kellett választanunk, akkor általában az győzött, aminek szokatlanabb volt a színe. Így kerülhetett a fürdőszobánkba rikítónarancssárga csempe - amin fehér körök igyekeztek buborékokat formálni - egy sötét olivazöld szennyestartó, és ha jól emlékszem egy citromsárga szőnyeg. A kompozíciót egy hatalmas, mennyezetről lelógó fregoli és úgy 20-30 fogmosást népszerűsítő matrica koronázta, amiknek szupportálásáról szorgos kis kezeink folyamatosan gondoskodtak.

A máig kedvenc lakberendezési anomáliám - egy drabális konyhaszekrény - is ebből az időből származik. Tárolási szándékkal az 5 négyzetméteres és nagyjából 2 méter széles konyhánkba egy hatalmas, 60 centi mély és úgy két méter széles faliszekrény lett megálmodva. Mivel már volt itt egy másik konyhabútor és egy 5 személyes asztal, az új szekrény csak az asztal fölött, 130 centi magasságtól a plafonig helyezkedhetett el, eltakarva ezzel a konyhaablak egy jelentékeny részét és nem kevés agyrázkódást okozva mindenkinek, aki szerencsétlenségére leülni vagy felállni kényszerült az asztalnál.

De aztán az ezredforduló - hála az új kistestvér-szocpol kombónak - nekünk egy új és nagyobb otthont, nekem pedig egy teljesen új életérzést hozott.

Ugyan a drabális konyhaszekrényt természetesen ide is átmentettük, a megnövekedett lakótér ismét új bútorok vásárlását tette szükségessé. Pillanatok alatt lett bükk cipősszekrényünk, bükk konyhabútorunk és bükk asztalunk, azonban a bükk székekből némi hiány mutatkozhatott, mert egyik nap Anyu hat fekete műanyag IKEÁ-s OGLA székkel tért haza, amelyek - a mi laikus szemeink számára - pont úgy néztek ki, mint a thonet székek.

Ezek a kecses és elegáns fekete székek úgy tündököltek a bükkfóliás rengetegben, mint Dolly a Harmonia Gardens lépcsőjén. Egyszerűek voltak, mégis elképesztően bonyolultak, messze túlmutattak a használhatósági szempontokon, engem pedig megbabonázott, ahogy átformálták, megfiatalították a konyhát.

Hát így érkezett meg az én életembe az ember és a környezet közötti összefüggés.

via-stil-inspiration2.jpg

http://blog.vkvvisuals.com/black-and-white-interiors/

thonet-colors.jpg

Forrás: Ismeretlen

s6653_p.jpg

http://www.popsugar.com/home/Crave-Worthy-Thonet-Bentwood-Settee-2028675

interiordecline_bistrochair.png

http://oliveryaphe.com/interiors/7155/bistro-chairs

vissza_a_nyarba_tropusi_otthon_1.jpg

http://ba-interiordesign.blogspot.hu/2012/11/vissza-nyarba-tropusi-otthon.html

idesignarch-com-chairs-645x860.jpg

https://www.pinterest.com/pin/4433299608339606/

traditional-living-room_4.jpg

http://memorabledecor.com/spectacular-thonet-chairs-sale-decorating-ideas-images-entry-modern-design-ideas/phenomenal-thonet-chairs-for-sale-decorating-ideas-images-in-entry-modern-design-ideas/

tom-scheerer-bentwood-saarinen.jpg

http://www.tokyojinja.com/2013/02/21/goodbye-mr-hitchcock-hello-mr-thonet/

A bejegyzés trackback címe:

https://teakonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr907697022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása