Emlékszünk az Aranyoskám című filmben arra a részre, amikor Dustin Hoffman szemérmesen megjegyzi, hogy "van egy kis bajusz problémám"?
Most hasonlóan KIS problémám van nekem is a nappalink közepén éktelenkedő korláttal. Nehezen találok rá mentséget, de ha nagyon meg szeretném magyarázni, azt mondanám, hogy a rengeteg kisebb és nagyobb dolog között, amikről döntést kellett hozni a ház épülése során, egyszerűen elfeledkeztem átgondolni, hogy hogy fog kinézni egy, a ház mértani közepéből kitüremkedő fehér faldarabka. Legalább már ezt is tudom: borzalmasan.
A helyzetet nehezíti, hogy a borzalmas faldarabkánkat felszereltük két kapcsolóval és egy konnektorral is, amiket ha egyáltalán lehet, akkor sem könnyű áthelyezni.
Azért én elővettem a mentegetőző bociszemeimet, és fejest ugrottam az építkezés bürokráciájába - amiben a kivitelező megkérdezi a villanyszerelőt, aki a "lépcsőst", aki a burkolót, aki a másik burkolót, aki a kivitelezőt... - hátha sikerül valahogy eltüntetni onnan ezt az "izét", hogy a helyére valami kevésbé "karakteres" korlát kerüljön. Elsőre egy fehérre vagy feketére festett vas szerkezetre gondoltam, valamelyik alábbi minta alapján:
Próbált már valaki árajánlatot kérni e-mailben egy kovácstól? És tizennyolctól? Én, ha egy jól körülhatárolható problémára keresem a megoldást, mindig leülök a gép elé, és ugyanazt az árajánlatkérő e-mailt elküldöm az interneten található tíz-húsz szolgáltató címére. Durván 10 perc alatt megvan, és a visszaérkező válaszokból rögtön látható, mi a helyzet az adott területen. (Ne higgyük, hogy nincs mozgásterünk, a fürdőszobai tükrünkre például 140 ezer forinttól 30 ezer forintig kaptam ajánlatot.) A korlátnál azonban több levélre volt szükség, ugyanis a válaszok zömében elutasítottak, közölve, hogy nem vállalnak ilyen jelentéktelen munkát. Azért szerencsére voltak, akik megszántak engem és a szerencsétlen sorsú kis korlátomat, változó díjazás ellenében. (Kaptam 70 ezres, de 240 ezres ajánlatot is.)
Szóval, kovácsot találtam, már csak egy faldarabot kell az éj leple alatt elhordanom. Addig is, íme néhány inspiráló kép szép korlátokról.
http://www.inspiraciok.hu/2012/04/lakberendezesi-trend-ombre-love.html
http://ba-interiordesign.blogspot.hu/2011/02/tobbgeneracios-otthon.html
http://www.buzzfeed.com/peggy/10-design-ideas-for-your-loft#.fdm4kM85M
http://interldecor.blogspot.hu/2014/10/modern-stairs-design-2015.html
http://biborfa.hu/hu/referenciaink/butorok1/lepcsok-korlatok/lepcsok-korlatok1/