Ha az ember gazdasági elemző – avagy kontroller – bizony nem sok izgalomban van része az állásinterjúkon. Az estek többségében ugyanaz a négy-öt kérdés, és a rájuk gondosan kidolgozott válasz ismétlődik minden alkalommal.
Olykor azonban van egy-egy meglepő fordulat, ami kicsit feldobja az unalmas információcserét. Most ezekből mazsoláztam össze a legemlékezetesebbeket.
- „Szokott sminkelni? Talán kéne, az önéletrajz-fotón sokkal jobban néz ki.”
2011-ben, egy esős napon, egy szállítmányozási cég tárgyalójában indította így az ügyvezető hölgy az interjút. És nem, nem modellnek jelentkeztem, hanem logisztikai asszisztensnek.
„Igaz, hogy messze van, nem fizetnek sokat és a munka is unalmas, de legalább a vezetőségből ömlik a tapintat” – gondoltam rögtön, és elrebegtem egy köszönömöt.
- „Kérem, foglaljon helyet. Mi a csillagjegye?”
Tudom, hogy sokan vannak, akik szerint ez a kérdés releváns, de könyörgöm, gondoljunk már a szeptemberben születettekre is!
Roppant kellemetlen ugyanis egy „szűz vagyok” vallomással indítani egy ilyen beszélgetést, aztán erőnek erejével türtőztetni magunkat, hogy ne úgy folytassuk, hogy „de azért nem minden tekintetben”.
- „Szeret túlórázni?”
„Hát hogy a búbánatos öreganyám térde kalácsába ne szeretnék?!” – forgatom még most is a szemeimet, ahogy visszagondolok erre a kérdésre, amit egy banki kontroller állás kapcsán szegeztek nekem. Persze ott csak bájosan mosolyogtam, közöltem, hogy évente kétszer feltétlenül, és gondolatban már hozzá is adtam egy százast a fizetési igényemhez, nehogy véletlenül felvegyenek.
- „Milyen fa lennél, ha fa lennél?”
„Te barom – korholom magamat –, excel függvényekkel, meg rendszerszervezési megoldásokkal készülsz, fa meg, basszus, egy se jut az eszedbe.”
Mentségemre szóljon, hogy gazdasági vezetőt kerestek, én meg világ életemben lakásban éltem.
– Tölgy – bököm ki zavartan, és már majdnem villantok egy apró mosolyt a rám meredő három HR-es felé, de azok olyan komolyan néznek, hogy inkább meggondolom magam. Aztán jegyzetelni kezdenek.
„Ez most komoly?” – nézek körbe. Bezzeg amikor az általam használt könyvelőprogramokat soroltam, nem jegyzeteltek.
- „Na és milyen állat?”
„Már most is vagyok egy, hiszen itt ülök” – tolakszik elő a nyilvánvaló válasz, de gyorsan konszolidálok. Ha most nem hozom vissza magam a tölgyes fiaskó után, soha. Már pörgetem is a fejemben a lehetőségeket: vajon mely jószág passzol a legjobban egy gazdasági vezetőhöz?
„Mond a delfint! Mond a delfint!” – kezd sutyorogni egy, az előzőnél okosabb hangocska az elmémben, de én ellenállok. Unom már, hogy minden állatos kérdésre a delfin a jó válasz.
– Denevér – közlöm meggyőződéssel.
– Miért? – érkezik a következő kérdés, és én hirtelen nagyon fáradtnak érzem magam. „Jaj. Mégis a delfint kellett volna mondani.”
- „Amúgy… van segítséged a gyerekkel?”
Bár elméletileg az ilyen jellegű kérdések nem korrektek „politikailag”, tény, hogy időről időre elhangoznak az interjúkon, persze mindig a megfelelő, „nem kell válaszolnia, ha nem akar” körítéssel. És bevallom őszintén, én ezt nem is bánom. Nincs ennél biztosabb jelzés, hogy ha van életed a munkán kívül is, inkább keresgélj még tovább.
- „Szerinted te okos vagy?”
Egy állásinterjún mindig azok a legnehezebb kérdések, amiknél nem maga a válasz az érdekes, hanem az, hogy kimondhatod-e őket. Mert – a tapasztalataim szerint – attól, hogy valamit megkérdeznek, még nem biztos, hogy azt várják, válaszolj is rájuk.
– „Ha a mosópor az, én is!” – vágtam rá bájosan.
Azóta is rejtély, ide miért nem hívtak vissza második körre. :)
- „Ismertesse a kockázatkezelés módszertanát. – Öö… én pénzügyi kontrollernek jelentkeztem… nem vagyok kockázatkezelő. – Nem baj, akkor találja ki!”
Jártatok már úgy, hogy a szakterületetekhez tartozó vezetőnek közbejött valami, ezért egy másik divízió képviselője tartotta meg az interjút?
Lehetett volna ez akár a tudományágak magasztos találkozása is, melyben leomlanak a beszűkültség hitvány falai, lehetővé téve, hogy örök barátságok köttessenek. Lehetett volna, de nem volt.
Viszont bővült egy céggel a profession-ös tiltólistám. Ez is valami.
- „Mennyi most a fizetésed?”
„Akkor már inkább kérdezd meg a súlyomat” – meredek némán a virgonc HR-esre, aki gyorsan hozzáteszi, hogy „bocsi”, ő „ilyen őszinte típus”. Csak azt nem értem, hogy attól, hogy ő őszinte, nekem miért kéne vallanom a modern városi ember legféltettebb titkáról.
- „Két férfival kéne együtt dolgozni. Gondot jelenthet ez?”
Legalább tíz éve vagyok jelen a munkaerőpiacon, nyolc év releváns tapasztalattal, diplomával, egy kis nyelvtudással, egy olyan szakterületen, ahol folyamatos a munkaerőhiány, ezért rengeteg interjún vettem már részt. Egy ideje már nem tudtak olyat kérdezni, amire ne lett volna válaszom. Aztán jött ez. Emlékszem, csak pislogtam, és elképzelni sem tudtam, mire gondolhat.
Egy fejlett európai országban, ahol a lakosság fele férfi, egy olyan szakterületen, ahol a munkatársak legalább hetven százaléka férfi, ahol – ahogy máshol is – a vezetők majd száz százaléka férfi, miért jelentene ez gondot? Egyáltalán, kit érdekel, hogy egy munkatárs férfi vagy nő? Riportokat kell készíteni, nem pornót… ugye?!
Még a telefonon is letiltottam őket, biztos, ami biztos.
A legtöbb esetben az ilyen szokatlan kérdések teljesen ártalmatlanok, és maximum csak feldobják kicsit a monoton interjúkat, azonban előfordulnak olyanok is, amiknél nem szabad elnézőnek lenni. Nemi, vallási, faji, szexualitással összefüggő kérdéseknek egyszerűen nincs helye egy normális vállalatnál. Így, ha ezek közül valami mégis felmerül, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ott nincs minden rendben.
Képek forrásai: https://www.istockphoto.com; http://www2.humanresourcesonline.net/tell-bad-boss/; https://www.vectorstock.com/;
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.