Teakonyha

Írtam már ajánlót Ágota első és második könyvéhez, amelyek megmutatták, hogy amit az író képvisel, nem csak egyedülálló ma Magyarországon, hanem egyedülállóan jó is.

Ezek után adta magát, hogy elolvassam a harmadik, 2023-ban megjelent könyvét is, az Akkor inkább már most megdöglök-et. (Mesés ezt a címet mondatba foglalni, ugye?)

Az első két könyvben az a fajta irónikus humor volt az uralkodó motívum, ami önmagunk és a környezet szemlélése közben, főleg kínunkban, képződik.

Ezzel szemben a harmadik könyv egy komolyabb, analitikusabb hangon szól, és a fókusz, ami korábban az otthon és a világmindenség között váltakozott, megállapodik a mesélő ember "legmikróbb" környezeténél, a teste belsejében.

Persze az Akkor inkább már most megdöglök nem (csak) anatómiai értekezés. A hormonális viharveréseknek folytonosan kitett, inzulinra rezisztens test meg van sétáltatva rendesen, járunk vidéki lagzin és amerikai nagyvárosban is, de főleg valós és képzeletbeli orvosok rendelőiben időzünk el.

Köszönöm, doktor úr, köszönöm. Azt is, persze, hogy diagnosztizált, hogy felismerte, hogy a stressz nem tesz nekem jót, figyelmeztetett erre, de főleg azt, hogy felírta nekem, ha receptre nem is, de a kettőnk által belélegzett levegőbe gyöngyszavainak alakzatával, hogy mostantól ne húzzam fel magam semmin (...)

És ez nem véletlen. Ágota előző könyvében - ami a páratlanul csodálatos, Állva maszturbálok címet kapta - már megtapasztaltuk, hogy az író szereti "beletenni a fókuszt" a legmocsarasabb ingoványokba, márpedig kis hazánkban az egészségügynél, és azon belül is a NŐI egészségügynél alig van nagyobb és gusztustalanabb trutymó.

A diszkrimináció, a női fájdalom semmibevétele, vagy a női panaszok elbagatelizálása olyan jelenségek, amikkel együtt élünk, amióta egyáltalán létezik olyan, hogy egészségügy. Megtanultuk elfogadni, mert megtanultuk kezelni, még ha ez nem is feltétlenül a legjobb, amit kezdhetünk vele.

De a TUDATLANSÁG, ami az egészségügyet jellemzi, ha a női testről van szó, más kérdés, amiről kezdetben fogalmunk se nagyon volt.

Amikor azt mondták, hogy egy gyógyszert kipróbáltak, és működik, azt gondoltam, úgy értik, hogy "nőkön és férfiakon is teszteltük, minkettőnél működött", nem pedig úgy, hogy "megnéztük, hogy a teremtés koronájának mi a jó, és ami neki megfelelt, azt kapta az odalborda is, mert végülis hátha neki is bejön, bár pölö a hormonháztartása tök más, meg vannak azért eltérések, de én is férfi vagyok, te is férfi vagy, az összes főni is férfi, szóval engedjük el".

Ezt a jelenséget nem tudom elfogadni, mert nem tudom kezelni.

És hogy ne csak irodalmi magasságokban pillantsunk a témára, kalandozzatok el a világ egyik legnagyobb biotechnológiai vállalatának, a Roche-nak az oldalára (https://www.roche.co.uk/stories/xproject) ahol így a 21. században végre ráfordultak a témára, így például megtudhatjátok, hogy Angliában "a férfiak átlagosan 3,6 hetet várnak a szívelégtelenség diagnózisára, míg a nők több mint 20 hetet, és a nőknél majdnem kétszer nagyobb a valószínűsége a téves diagnózisnak, mint a férfiaknál".

És ez Anglia, szóval ami ott 20 hét az itt gyanúsan a boncasztal.

 Kép forrása: https://shortyawards.com/8th-impact/xproject

Persze néha kipillant az a fókusz a testen belüli létből, például amikor Ágota a hegymászók vakmerőségét összehasonlítja a cukorbetegek nasizási szokásaival:

(...) sokan vagyunk, akik nem tudunk lemondani a szenvedélyeink okozta örömről. Éppen ezért is empatizálhatnánk. Megérthetnénk, hogy ami nekünk őrültség, az a másiknak az egész életét keretezi. Ami számunkra elképzelhetetlenül szükségtelen, az valakinek fontosabb, mint az oxigén a hegy tetején.

Az én morális, tudományos és irodalmi tanácsom az, hogy fogjuk be a pofánkat, mert soha nem tudhatjuk, hogy mi mozgat egy másik embert.

Vagy amikor a náthás férfinak (akit a nátha előtt még szerettünk) húslevest kell készíteni:

Lehúzhatod a budiban a levesed, és tűrheted tovább, ahogy a fiúd megfázása bojkottálja a mindennapjaidat.

A nők, ezzel szemben, tűrnek. A vizsgálatot, a megfázást, hogy a száz órán át főzött húslevest két perc múlva le kell húzni a budiban... De annyira nem sajnálom magunkat, mert furmányosan kidolgoztuk partnerünk zsarnokoskodásának megtorlásást. (...)

Minden elnyomás kiszisszen egyszer csak valahol. Úgyhogy anyátok húslevesét, náthásan remegve szürcsölő, nyavalygó férfiak, ennek tudatában egyétek.

És igen, itt visszakapjuk kicsit azt az Ágotát, aki képes addig röhögtetni minket, amíg végre elfeledkezünk az összes sz@rról, amiktől amúgy folyton az egekben van az a bizonyos kortizol.